
Sziasztok!
Tényleg csak pár szó a vasárnapi futamról. Zöld Pokol, hmm, és tényleg az volt… A LAG ismét felütötte a fejét a lobbiban, és nem kicsi problémát okozott az első futam rajtjánál. A kezdeti nehézségeket legyűrve elrajtoltunk nagy sokára, és szerintem utána már problémák sem voltak, legalábbis körülöttem biztos nem.
Szép számmal voltak kipördülések és kicsúszások, ahogy ez lenne szokott ezen a pályán. A hibák miatt állandóan cserélődtek a pozíciók, és a nagy pálya miatt kicsit szétszakadt a mezőny. Az állórajtos második futamon az első három kanyaron keresztül elég durva koccanások voltak. KennieC-től kaptam egy akkora pofont, hogy csak kamillázni tudtam. Az egy dolog hogy elfékezi magát az ember és úgy kiüti a másikat, hogy a mezőny közepéről hirtelen az utolsó helyen találja magát, de hogy szépen tovább is megy? Nem ehhez vagyok szokva ebben a csapatban…
Az utolsó körben sikerült felzárkóznom Lemur mögé, persze ez inkább annak köszönhettem, hogy hibázott párszor. Aztán a célegyenes ráfordító balosban már egymás mellett fordultunk.Nekem belső íven jobban sikerült a kigyorsítás egy nagyon picivel, így sikerült a célvonalon kb. egy méterrel előbb beérnem. Nem tudom Lemur mit érzett, de kemény lehet, hogy levezetsz kb. 78 kilométert és az utolsó pár méteren megelőznek.
Óvás hozzám nem érkezett. Köszönöm mindenkinek, aki eljött. Azt végképp köszönöm, hogy a bonyodalmak ellenére is végignyomtátok! Az eredményekhez gratulálok!
©Crazyman