FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH DTM The Golden Years Champions

Tartalomjegyzék

 

 

Túl vagyunk a második versenyhétvégén is. Az időmérő nagy meglepetéseket nem okozott. Vagy talán mégis: IceSanyi kvalifikálta magát a Q2-be, de mivel addigra már övé volt a B lobbi, így szerencsétlen mód részt venni nem tudott rajta. Viszont nyert egy pole pozíciót a B lobbiba.
 

A verseny megint zökkenő és balesetmentesen kezdődött, de az alsó hosszú egyenes végén sikerült elmérnem a féktávot, annyira arra koncentráltam, hogy Olcsi centikre tapad. Bár épphogy csak, de így sikerült Lac885-re rácsúsznom. Annyira nem volt nagy a koccanás – játékon belül legalábbis úgy éreztem – de a visszajátszást megnézve mégis elég volt annyira, hogy Lacc első lököse 22%-ot kapjon. Ezért a manőverért (ahogy az ilyenkor lenni szokott) figyelmeztetésben részesítem magam.

A versenyem további alakulását ez szépen befolyásolta, mert annyira zavarban voltam, hogy pont én okozok ilyet, hogy néhány körrel később ugyanott túl szűken akartam kanyarodni és hát ott volt a korlát… No komment… Viszont Foot6all Laci óriásit mentett mögöttem, hajszálra elkerülve egy esetleges balesetet. Immáron rommá tört autóval azon gondolkodtam, hogy lesz ami lesz, én ki nem megyek a boxba, de 100%-os gumikon nem igazán tudtam körözni. Így egy késői kiállással orvosolva ezt, szépen visszaestem az utolsó helyre. Innen már csak az volt a cél, hogy azért néhány pontot fogjak, így a padlólemezt is kitapostam, úgy nyomtam a gázt.

Egyébként mindenki szépen helytállt, mivel elég szoros volt a küzdelem végig, ami a végeredményből is jól látszik!
Az eredmények érvényesek, Mindenkinek gratulálok!

_________________________________________________________________________________________________________________

 

A vasárnapi verseny megint igazi csemege volt. L4nc3lotnak hála egy svájci órát is megszégyenítő pontosságú autóval állhattam rajthoz. Ennek köszönhetően egy kis gyakorlás után megnyertem az időmérőt, és ezzel bejutottak a q2-be, továbbá megcsíptem a pole pozíciót.
 

A felvezető kör és a rajt tökéletesen lezajlott, és kívül a többiek hátul helyezkedtek nekem sikerült megóvnom a mezőny elől.

Alap esetben két box kiállással terveztem, mert a Ford baromi nehéz volt, és így a kopott gumik rendszerint megcsúsztak a 8. Kör után.
 

Azonban ahogy elértük a 8. Kört Pedro és Pityexx jött mögöttem, gondoltam megvárom, amíg kimennek a boxba, és a következő körben kimegyek én is, ezzel mindjárt ki is derítem a taktikájukat. Azonban ahogy teltek a körök világossá vált, hogy egy gumicserés taktikán vannak, ezért kénytelen voltam én is taktikát váltani, különben esélyem nem lett volna.
 

Ahogy azt sejtettem is, a plusz körökben elég rendesen csúszkált azt autó, szerencsére azonban Pityexx és Pedro autója se volt addigra a toppon.
 

A verseny kétharmadánál Pityexx átvette Pedrótól a vezetést és feljött a 2. Helyre, és elég rendesen üldözőbe vett engem.
 

A 22. (Utolsó) kört megkezdve már a zsebemben éreztem a rajt-cél győzelmet, amikor a 2. Szektorban kilépett a kontrollerem. Ilyet még soha nem csinált így annyira meglepődtem, hogy ahelyett, hogy visszaléptem volna a többieket kezdtem el szólongatni, hogy egyáltalán van-e még valaki a lobbian. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy pont egyenes szakaszon történt, így balesetet nem lett belőle, és az autót sikerült bevinnem a 2. helyre.

Óvás egy esetben sem érkezett. Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk.

_________________________________________________________________________________________________________________

A következő versenyre az autók kötelező tuningja megváltozik! A képre kattintva láthatjátok, hogy ez a változás milyen mértékben érinti a ti autótokat. 

Végezetül, de nem utolsó sorban nézzétek meg ManulPrince csapattársunk remek fotói. Köszönjük neki!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!