FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH RACE OF CHAMPIONS 2014

Tartalomjegyzék

 

Lacamester:

„A mai ROC első keserű futama után nem hittem volna, hogy behúzom. Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy eddigi leghibátlanabb versenyemet futottam és nem azért, mert első lettem, hanem mert végig hiba nélkül sikerült véghez vinnem. Tényleg egyedül voltam végig, de ennyire jó versenyem még sohasem volt!

Valami ilyesmit érezhetnek az élmenők is?”

Kicsi:

„Az első futamon Sanyi nyakán voltam és amikor behívta a SC-t, akkor cseréltem fülest. Na hát csak nyugodtan, mondtam magamban aztán egy véletlen miatt kigurult az autóm a pálya szélére, de simán vissza tudtam volna jönni a helyemre még minden kalamajka nélkül, de ilyenkor a szabály az az, hogy Takarodjá hátra!!! Na hátramentem és akkor kezdődtek a bajok. A mezőny végén haladva egyesével előztem meg a lassabb (törött) autókat. A hosszú egyenes bejáratánál kisebb kalamajka volt előttem és hát megelőztem őket. Utána a féktávon beértem a soron következő autót, de ő harcolt KennieC-vel. Én mellette, KennieC mögötte, legalábbis amikor én mentem el mellettük ez így volt. Nem figyeltem viszont arra, hogy a féktávon KennieC bejött mögém. BELÉMDURRANT… Ott ment el véglegesen a futamom. Ezt csakis magamnak köszönhetem.

A második futamot simán nyertem.”


 

HawkStorne:

Az időmérő ezen a hétvégén – mondhatjuk – zökkenőmentesen lebonyolódott, de azt követően megint megtörtént a szokásos: ketten (Pityexx és SturmNorbert) megint nem tudtak a „B” lobbiba csatlakozni, így ők az „A” lobbi résztvevői lettek.

Emiatt megint csúszott a program, de kb. 19:10 körül el tudtunk rajtolni. Az első futamon a felvezető kört követően a repülőrajt jól sikerült, de csak az első kanyarig, ahol a mezőnyből többen is ütköztek. Mivel 3-an is (Lacamester, L4NC3L0T és Compi) kértek Safety Cart, így már az első körben visszalassultunk a megengedett 90-110 km/órára. Ekkor Dizzie vezette a mezőnyt és 2 kör megtétele után újra is tudtunk indulni. Az új rajtnál nekem sikerült egy kicsit Pempaszra rácsúsznom, de szerencsére tovább tudtunk egyből menni. A kerékcserékig többen is megtalálták méltó ellenfelüket, így folyamatosan ment az adok-kapok. Dizzievel (már szokás szerint) a korai boksz mellett döntöttünk, megpróbálva Pempasz és Olcsi elé vágni. Ez Dizzie-nek sikerült is (mivel alapból is vezetett), de nekem csak arra volt elég, hogy Pempasz elé és Olcsi mögé guruljak vissza a pályára. Innentől kezdve több, mint 10 körön keresztül hajtottuk egymást, de mindenki tökéletes köröket futott, így maradt a sorrend a befutóig is.

(Még egy külön megjegyzés az első futamhoz: Váratlan eseményként a 10. körben be kellett volna hívnom a Safety Cart, de az „SC szabály” kimondja, hogy ha a váratlan eseményt megelőzően már kellett alkalmazni a biztonsági autót, akkor a lobbivezető már nem hívja be a „tervezett” módon újra azt.)

A második futamon sem volt minden zökkenőmentes. A rajt után is voltak kisebb koccok és menet közben is történtek az események. Külön ezt nem részletezném, mert a videós összefoglalóból úgyis láthatjátok, illetve aki ott volt és átélte, az úgy is tudja. A lényeg, hogy Lacamester egy tökéletes rajtot követően az élre ugrott és nem is engedte ki a kezéből azt, így megérdemelten ő futott át a kockás zászló alatt elsőként. Őt követte Pempasz és Bazsi, akiknek ugyancsak sikerült elszakadniuk kicsit a mezőnytől. Aztán jött L4NC3L0T, aki hosszú körökön keresztül nagyon szépen tartotta a mezőnyt Cool - Hawk - Dizzie - FRH Gyusza sorrendben. Nem is tudtunk volna vele mit kezdeni, de 3 körrel a vége előtt Cool ráfutott a lökösére (a manőverért Cool-t figyelmeztetésben részesítem), amitől megpördültek (itt Dizzie megint óriásit mentett!), így változott némileg a sorrend, ami meg is maradt a leintés pillanatáig.

(A második futamhoz is lenne egy külön megjegyzésem: Mivel folyamatos csatában voltunk hosszú körökön keresztül – Cool előttem 4 méterre, Dizzie mögöttem 2 méterre – így a nagy koncentrálásban elfelejtettem a 8. körben sárga zászlót hirdetni az első szektorra. A verseny végén ezt jeleztem is a lobbi versenyzőinek, a kezükbe adva a döntés lehetőségét, hogy ezért óvnak-e, de egyöntetűen jelezték, hogy: áááá, dehogy is! Ezt köszönöm nekik, de egy figyelmeztetésben mindenképp részesítem magam! Azért stílusosan valaki bedobta a kérdést, hogy ezért akkor mivel sújtom majd magam? (aki ismeri ennek a kérdésnek az előzményeit, az tudja mire ment a célzás :-) ) Továbbá figyelmeztetésben részesítem James-t, mivel nem használta a hivatalos FRH rajtszámot az autóján.

Összességében nem voltak olyan „egyszerű” futamok, mint Silverstone-ban, de remélem azért így is élvezte mindenki, és még nagyobb lelkesedéssel vághatunk neki a következő versenyenyhétvégének az Audikkal az Infineon Nascar Raceway-en!

Egy óvást kaptam Olcsitól a 2. futamra vonatkozóan; idézem:

„Üdv. A 3-dik kör megkezdését követően a célegyenes  végén lévő féktávon elmértem a féktávot és azzal a lendülettel hátulról beleszaladtam HawkStorne-ba!! Ezzel kocsijának hátulját összetörtem, ami nagy hatással volt a versenye végkimenetelére!!! Kérem az ügy kivizsgálását és a büntetésem megállapítását! (visszaeső vagyok).”

Mivel részese voltam az incidensnek és egyből tovább tudtunk menni, továbbá az autóm sem sérült annyira, hogy ne tudjam – a köridőket tekintve – kihozni magamból a maximumot és néhány kör alatt visszaszerezni az elbukott két pozíciót, ezért Olcsit (aki sokkal többet bukott ezzel a manőverrel) csak egy figyelmeztetésben részesítem!

És még valami, ami mellett nem mehetünk el: A versenykiírás értelmében, ha valaki egy futamon nem jelenik meg és a következő futamig sem jelzi indulási szándékát, akkor automatikusan kiesik! Zso46 továbbra is igazoltan volt távol, így őt várjuk Infineonon is… És ezúton is gratulálok neki, mint kétgyermekes apukának!! :-)

Viszont Gepzsiroskenyer – többszöri megkeresés ellenére – nem jelezte indulási szándékát, így a Bajnokságból kizárásra kerül! Legközelebb kéretik jobban odafigyelni a szabályzatra! Köszönjük!

Az eredmények érvényesek, Mindenkinek Gratulálunk! És jó szórakozást az e heti videókhoz is!


 

IceSanyi:

Egy újabb felejthetetlen vasárnap estén vagyok / vagyunk túl. Számomra, a megszokottakkal ellentétben még sikeres is volt. Nem emlékszem, hogy valaha is futottam volna rajt-cél győzelmet, FRH-s fennállásom óta, pláne nem erőből. Most azonban a felkészülés meghozta gyümölcsét.

Az időmérőn sikerült egy olyan időt futnom, ami a "B" lobbi első helyére volt jó, és most kivételesen nem azért csúsztam át a "B" lobbiba, mert oda is kell egy lobbivezető hanem mert valóban oda volt elég a futott időm.

Arról, hogy az első futamom kellőképpen izgalmas legyen, Kapzsi barátom gondoskodott. Szinte végig a verseny folyamán nyomás alatt tartott, és eszméletlen profi és sportszerű módon támadott. Hatalmas gratula és köszönet neki ezért. Baromi mélyeket fékezett, és szinte minden kanyar bejáratánál a nyakamba esett. Mégse éreztem egy percig sem ,hogy egyszer is túlzott kockázatot vállalt volna.

A második futamon kis szerencsével, sikerült a 10. helyről felverekedni magam a 4. helyre. KennieC a 3. helyen volt éppen, és hát... nem adata könnyen a dobogó 3. fokát. Hosszú körökön át vérprofi módon védte az íveket, Lemur még meg is jegyezte, hogy "csak átugrani lehet, megkerülni nem". Az utolsó pár körben taktikát váltott. Az egyik pillanatról a másikra, 1mp-el lassabb köröket ment, aminek meg is lett az eredménye. Lemur utolért minket, és támadásból, védekezni kényszerültem. Kennie-nek majdnem sikerült is meglógnia, amikor egy pici hibát elkövetett, és sikerült tőle elvenni a dobogó 3. fokát. Neki is és Lemurnak is hatalmas gratual és köszönet, amiért bearanyozták a vasárnap estémet.

Na, de... nincs szivárvány eső nélkül. Ezzel az autóval nagyon könnyű volt hibázni, és sajnos néhány csapattársunkról kiderült, hogy bizony ők is emberből vannak. Négy óvás érkezett.

Mazso:

 

Állórajt utáni első kanyar előtt óvatosan mentem, egy fékezéssel jeleztem is, hogy fékeznem kell nemsokára. A kanyarban (talán kapzsi) hátulról nagy sebességgel belém jött, kilökött. Autóm szinte összes alkatrésze nagy kárt szenvedett, ami óriási mértékben, hátrányosan befolyásolta az elkövetkező 14 körömet. Álláspontom és véleményem szerint egy kicsit óvatosabban, körültekintőbben  kellett volna vezetnie a rajt utáni első kanyar előtt.


 

Kicsi:

 

[Ki ellen nyújtasz be óvást?] Elsősorban magam ellen illetve KennieC ellen
[Óvás szövege] Óvásomat szeretném benyújtani az első futam 12. körének 4. kanyarban történtek kivizsgálása okán.

 

 

 

Valamint a hátsó egyenes féktávján történtek miatt.


Megnéztem az eseteket és a következő döntést hoztam: Sajnos az elnézett féktávok a verseny és a csaták velejárói, ha ezeket drasztikusan büntetjük, akkor pont a lényeget öljük meg, és nem lesznek kiélezett csaták. Azonban mivel ezek, emberi mulasztásból adódnak, az eddig megszokott módon, figyelmeztetéssel büntetem.

Kicsi, KennieC, és Kapzsi 76, figyelmezetést kapnak! 


 

Mazso:

 

[Ki ellen nyújtasz be óvást?] Magam ellen elsősorban
[Óvás szövege] Nagy harcok mentek a safety car kimenetele után. Próbáltam óvatosan, odafigyelve menni. Légy szíves nézzétek vissza történt-e szabálytalanság a safety car kimenetele utáni körben a részemről. Köszönöm szépen. Mazso HUN

 

Őszintén szólva itt egy kicsit elakadtam. Tiszta sor, hogy egy csatából bekövetkezett versenybaleset volt. Sajnos a visszajátszás a játék közbeni kommunikációt nem rögzíti. Azonban, hogy érdemben döntést tudjak hozni, fontos lett volna tudnom, hogy Mazso, a szabályoknak megfelelően tájékoztatta-e a Dopetit, hogy mellette van. Ettől függően tudnám elbírálni, hogy Mazsonak kellet volna-e elvenni a gázt, vagy Dopetinek szélesebben fordulnia. Ennek hiányában, szimpla versenybalesetnek nyilvánítom.

Ezek fényében az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk!

 

 

    

 

HawkStorne, a héten is tollat ragadott, és megírta a forgatókönyveket. Köszönjük neki! Nektek pedig jó szórakozást kívánunk! 

 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!