FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Super GT Cup 2013

Tartalomjegyzék

A héten Japánban, a Twin Ring Motegi versenypályán folytatódott a küzdelem a Super GT bajnokságban. Az időmérőt követően a handicap rendszer jóvoltából a legutóbbi dobogósok kibérelték a Q2 utolsó három helyét. Ez alapján Pempasz rajtolhatott az élről, aki remekül meg is oldotta azt, és 8 körön keresztül tökéletesen autózva vezetett is. De a lájv másképp gondolta és ledobta őt, így nem tudta a remekül kezdődött futamát befejezni (noha csak gyakorlatban, mert elméletben az autója végig a lobbiban maradt – ilyet még nem tapasztalt senki – és végig ott körözött velünk, amíg lassan minden pilóta ranglistájáról eltűnt, kivéve az enyémet).

Nagyjából kiegyenlített küzdelmek folytak ekkor már szinte minden pozícióban, de a 12. körben L4NC3L0T egy kettős hibát vétve PistikeMestert és Kicsit is összetörte. Ennek következtében PistikeMester a futamot sem tudta folytatni, Kicsi pedig egy második boxkiállás mellett döntött. Mivel az ismétlés ezt az eseményt már nem tartalmazza, így a pórul járt pilóták óvni sem tudtak, de L4NC3L0T „lovagiasan” elnézést kért tőlük többször is még a versenyben, illetve később a weboldalon is (illetve rám bízta, hogy döntsek sorsáról.) Mivel visszanézni az esetet nem tudtam, így telemetria és konkrétumok híján valósan mérlegelni sem tudtam, így bár tényleg „lovagias” volt L4NC3L0T, de egy nagy figyelmeztetésben azért részesítem!

A 15. körben aztán váratlan eseményként bejött a Safety Car. Ekkor még én vezettem a mezőnyt kb. 300 méterrel, amit a boxkiállások óta sikerült kiautóznom. A pilóták viszont újra felzárkóztak és két kör elteltével újraindult minden. Sajnos az új rajtnál egy hibát vétettem és az első kanyart túltoltam kicsit, így Cool, aki ekkor már mögöttem autózott egyből ki is használta a lehetőséget. Innentől kezdve 10 körön keresztül kergettem a lökhárítóját, de visszaelőzni már nem tudtam tökéletes tempójának és védekezésének köszönhetően. Ezúton is gratula neki és mindenkinek, aki megjelent a futamon. Egyedül Pityexx nem tudott rajthoz állni – önhibáján kívül. Úgy látszik manapság Gyöngyös környékén sokszor van áramszünet; hol az időjárásnak, hol megtévelyedett oszlopdöntögetőknek köszönhetően.

Ettől független remélem mindenki ott tud lenni (nem utolsósorban fontos, hogy párosan legyünk) az utolsó hétvégén, ahol az FRH történetében először párbajozás révén fog eldőlni a bajnokság sorsa. És mindezért dupla pontok járnak majd... Sorry, de elírtam! A kiírás szerinti "speciális pontozás" lesz érvényben!  HawkStorne

Óvást (hivatalosat) nem kaptam, így az eredmények érvényesek!

És ne felejtsétek: a párbajon teljesen alap autóval fogunk futni; még a setupot sem lehet állítani, mert a lobbiban az is le lesz tiltva! Tehát nyugodtan tessék gyakorolni a teljesen alap Nissan-nal!

@HawkStorne

  

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!