FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

GT - Open

Tartalomjegyzék

Gt Open
Eredmények

 

Sziasztok

Letudtuk ezt a fantasztikus és nagyon hosszú versenyt. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam, amíg annyira nem kezdett el fájni a karok a kormány forgatásától és ellenkormányzásoktól. A verseny, számomra és a hallottak alapján nagy sikernek örvendett a megjelent pilóták közt. A versenyen kértem a pilótáktól, hogy írjanak egy kis irományt magukról valamint a versenyről egy kisebb élménybeszámolót és kirakom a cikkbe. Na, most beváltom az ígéretemet és kirakom a csapattársak által írt irományokat és megosztom veletek…

Zsozsa:
Egy ideje már nem vettem részt az FRH versenyeken, leginkább a nyár volt az oka ennek. Gondoltam, jó alkalom most visszatérni ezen az "endurance" versenyen. 2X1 óra a Sebringen egy GT2-es gépcsodával elég keménynek tűnt. A héten kb. 1 óra időm volt, hogy gyakoroljak kicsit, aztán Cool-tól kaptam egy jó beállítást a kocsira, ezzel futottam próbaképpen egy 10 kört és hát nagyon faxának tűnt. Az első egy órás versenyről igaziból semmi maradandóra nem emlékszem. A nyolcadik helyről rajtoltam és ott is fejeztem be. Se előttem, se utánam senki, izgalom zéró. De azért kihívás volt persze, meg megfutottam az egyéni legjobbamat. Jól leizzadtam, ahogy kell. A második verseny ugye az első verseny beérkezésének fordított sorrendjében indult, így viszonylag jó (ötödik) pozícióból indulhattam. A rajtnál Lacamester valami iszonyatosan kilőtt közülünk, csak néztem, hogy mi van. De viszonylag jól elkaptam a rajtot, de az első kanyar kijáratánál bekerültem a darálóba és a szintén jól induló James izomból kitett a fűre. Nagy felháborodásomban (meg a versenyrutin hiányából fakadóan) eszembe se jutott, hogy vigyázva kússzak vissza a pályára, úgyhogy Crazyt sikerült is eltalálnom. (Ezúton is bocs még egyszer!) Aztán lehet, hogy még másra is hatással volt ez a terminátoros visszajövetel. Remélem nem. Aztán safety car, box, így vissza is kerültem a 10 helyre. Innentől kezdve pedig tök jó és akció dús versenyt futottam. Többször utolértem Compit és Pervinkét, Miután Compit meglöktem egy előzési kísérletnél, megint vissza kellett kapaszkodnom utánuk, de sikerült is. A kasznimon körben 11%-os sérülés volt, de ettől még elég jól ment az autó. És akkor kb. a 12-ik körben megint rámentem Pervinkére, aki Compit előzte, én meg tán mindkettőjük közt elléptem a pálya hátsó részén lévő sikánok környékén, de ki sem tudtam örömködni magam, hirtelen full gázzal belém durrant egy fehér autó. Mondhatnám, beépítettek egy Búvár (Béla) harangot a hátsómba. Nem esett jól. Körbe 40%-os sérülés, hátul 60% körül, innentől inkább már csak a kanyarokkal küzdöttem, mint mással. Az addigi kis sérülésemmel futott 2.11-ek helyett ezzel a nagy sérüléssel már csak 2.14-eket sikerült. Ezután csak annyi "hasznom" volt, hogy amikor Lacamester lekörözött, sikerült berántani elé a kocsit. Pontosabban berándult elé, akkor már tök irányíthatatlan volt. Szerencsére nem lett ütközés. Szóval a maradék 17 kör megint csak tök unalomban telt el, de becsületből végigfutottam az 1 órát. És beértem a tök utolsó helyen. De hát ilyen ez a szakma! Azért jó volt és örülök, hogy rész vettem. Kicsit hiányoltam Danit, mert így nem tudhattam meg, hogy az ilyen tini gyerkőcök körében mi a aktuális okostelefon trend, a magenta vagy a neon zöld teló szín a király, stb. Dani nélkül csak azért nem volt néma csend, mert Kicsi azért próbáltam pótolni... 

 

Pervinke saját beszámolója magáról:
A nevem Pervinke, és imádom az autósportot.
2007 óta Forzázom. 2011 decembere óta vagyok klubtag,
és rögtön megtetszett a baráti hangulata, és hogy mindenki mennyire komolyan veszi a versenyt, és a sportszerűséget.
Rengeteg profi módon levezényelt online bajnokságon vettem részt, köztük az Astra kupán, Clio kupán, Polo kupán,
WTCC, és DTM bajnokságokon, és az évente megrendezett
Le Mans-i 24 körös versenyeken. 
De a legnagyobb kihívás talán mégis a 
"80 nap alatt a föld körül" névre keresztelt túra volt, melynek szintén büszke részese voltam.

 

Nakano
sziasztok Nakano21/Norbi/ vagyok. Elég régóta Forzázok /Forza2 óta/,de csak a Forza 3-al kezdtem el online is játszani. A Forza 4 megjelenése után októberben csatlakoztam a klubhoz Lacamester segítségével. Azóta is amikor csak tehetem veletek játszom!
1 futam.: 
Sikerült megszereznem a pole-t az időmérőn,így kicsit könnyebb volt a rajt is,bár meglepődtem azon,hogy Cool az első kanyartól már támadott. Nagyon jól kapta el velem együtt a rajtot. Az első 3-4 kanyarban végig egymás mellett fordultunk és keményen védekeznem kellett. Nem volt könnyű verseny, mivel Cool folyamatosan ott loholt a nyakamban és állandóan figyelnem kellett rá. A végére már azért szerintem a távnak köszönhetően is sikerült kiautóznom egy biztos 100-200 méter közti távot vele szemben. Ami állandósult is és a célig nem igazán változott.
2. futam
Utolsó hely a rajtnál és várjuk a zöldet. Az első kanyar elég érdekesre sikerült. Mindenki próbált előre törni, de én inkább kivártam nem mertem kockáztatni azt, hogy összetörjek, és úgy folytassam a hátralévő 55 percet. Szépen lassan jöttem előre, amikor is Cool az elején kiállt a boxba, Gyorsan megpróbáltam lereagálni és mentem én is utána. Így kicsit lemaradva róla, de folyamatosan vele zárkóztam fel a mezőny többi tagjára. A végére már csak Cool, Drsanya és Lacamester volt előttem. De az utóbbi két pilóta még nem volt boxban. Nagy nehezen sikerült megelőznöm Cool-t és akkor ment ki a boxba Sanya. Ami a csövön kifér, most kell beérnem elé, mert az elején nagyon meglógtak..Be is fértem elé ekkor már csak Laca volt előttem, aki követve Sanyát a következő körben kiállt és letudta a kötelező boxot. Ő elé már nem fértem be, de szorosan ott voltam mögötte 3-4 körig, amikor a hátsó egyenesben jött egy váratlan lag és az autóm totálkár. Nagy nehezen elmentem a boxig és egy kör hátrányban ugyan, de sikerült befejeznem a versenyt a 6.-ik helyen.

Összefoglalva én nagyon jól éreztem magam mindkét futamon,jó csaták és izgalmas versenyek voltak.

Crazyman
"Magamról pár szót? FRH FOREVER! A verseny marha jó volt, marha fárasztó, és marha hosszú. Viszont mindig van egy olyan fajta hangulata ezeknek a hosszú távú versenyeknek, amit más verseny nem ad vissza."

 

Compi
Egy fantasztikus Quick race-t tudhatunk magunk mögött. Nagyon örülök hogy részese lehettem a versenynek, plusz egy két csatának is mivel, hogy nagyon messze vagyok a top pilótáktól, de engem nem az érdekel hanem a verseny színvonala, beharangozója és kivitelezése, ami hatalmasra sikerült. GRATULÁLOK HOZZÁ!!! Remélem lesz belőle bajnokság is, mert biztos, hogy azon is részt veszek. Az autóban egy kicsit csalódtam azt hittem gyorsabb lesz (AUDI), de így is jó volt (lehet többet kellett volna gyakorolni, állítani és jobb lett volna), de ez az én hibám, ha ilyen versenyeket szervezel a jövőben akkor nincs okod aggódni. Kicsit hosszúra sikerült, de hát ilyen az autósport, űzni sokkal nehezebb mint megnézni a tv-n keresztül popcornal meg colával Aki indul ilyen versenyen annak számolnia kell azzal, hogy nem lesz leányálom.

 

Lacamester

Maga az elgondolás tökéletes volt,a megvalósítás szintén.Kicsit későbbi kezdés miatt sem volt gond,a versenyzők is maximálisan fair play módjára játszottak.A második versenyen életem legjobb rajtját hajtottam végre,mindig emlékezetes marad.Köszönöm a versenyeket,remélem lesz folytatás!

 

Remek kis irományok ezek. Mint azt a versenyen is elmondtam, a versenyekről visszajátszás is készült Effendi csapattársunk jóvoltából. Ezúton is szeretném megköszönni azt a rengeteg munkát és időt, amit ebbe a versenybe beleölt.  A videó nagyon jól sikerül.

 

 

Az eredmények érvényesek

 

A versenyen több olyan kissebb szabálytalanságot is látni véltem amiért büntetéseket is osztottam.
Pénzbüntetések
Nem szabályos manőver (3 millio FE)
BUV4R BENO
Dr Sanya
X Kicsi X

Nem szabályos manőver (10 millio FE)
Zsozsa 2*
Compi2*
szkeb

Boxba való behajtás és kihajtás esetén a záróvonal (10 millio FE)
BUV4R BENO
Zsozsa
X Kicsi X
James19931125

A büntetéseket aukciósházon keresztül fogjuk lebonyolítani. Részletek később live-on illetve az oldalon privát üzenetben...

Itt szeretném minden nevezőnek megköszönni a részvételt és hogy a versenyt nem adták fel. 

 

©X Kicsi X

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!