FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Porsche Super Cup

Tartalomjegyzék

Icesanyi

A hétvégi futamok fergetegesek voltak. Akik ismernek tudják, hogy az eredmények engem személy szerint nem érdekelnek, azonban az is igaz ,hogy a folyamatos csúfos vereségeim, és az eredménytelen futamaim, kezdtek kicsit megtörni. De ezen a hétvégén megint feltöltődtem. A forza 5-ig biztosan. 

CoolG

"Dani0113 nyújtott be óvást Pedro elllen az első futam rajtja utáni első kanyarban történtek miatt.
Óvás szövege: Túlságosan későn fékezett,figyelmetlen módon. Ezzel nagy sebességgel belém szállt és megpörögtem. Utolsó helyre kerültem, motorom és a hátsó szárnyam valamint oldalt sérültem. Nehezen sikerült visszamennem a boxba és a verseny végéig lassabb voltam 2 másodperccel.
 
 
Pedro valóban későn fékezett, de be is blokkolt a kereke és nem nagyon tudta volna elkerülni az ütközést.Mivel valóban tönkretette Dani versenyét, ezért egy 5 helyes rajtbüntetést kap, amit a következő verseny 1. futamán, amin részt vesz, kell letöltenie."
IceSanyi
A visszajátszás, az óváshatáridő lejárta után került hozzám. Mivel engem is kötnek a szabályok, ezért nem kap Pedro, Mixi és Dani figyelmeztetést, amiért átlépték a dupla záróvonalat. Ezen a pályán tilos átlépni a boxutca záróvonalát, MIND A KÉT irányba!
 
Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk!
 
   
 

A táblázatban, Fehér színnel jelölt versenyzők a 2-es, míg a PIROS színnel jelölt versenyzők, a 3-as csoportba indulnak a jövő héten.

Egyenlő pontállás estén, az időmérő eredménye alapján döntünk!

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!