FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH V8 Supercars Champions

Tartalomjegyzék

 
 

Sziasztok!

A Bajnokság 3. hétvégéje különleges volt a maga egy órás +1 körös távjával. Az időmérő rendben lement, csak valahogy felfoghatatlan, hogy kb. 15 percet csúsztunk. De ez nem vette el a kedvünket és alig vártuk a futamkezdést.

A rajtnál rendben elmentünk és körökön át én Cool és James kereszttüzét álltam, de sikerült a 3. pozíciót tartanom, majd Supermotoval harcoltunk a dobogóért, de a 11. körben bejött a SafetyCar. Ez újra összehozta a mezőnyt és érdekessé tette a futam további részét is, mert az SC távozása után nyitott ki a boxutca és lehetett megkezdeni a kötelező kerékcseréket. Ekkor Motoval helyet cseréltünk és innentől én üldöztem őt. Az élen Fusy0N és Dizzie harcoltak, mögöttünk pedig derekasan jöttek a többiek. Aztán a 23. körben újból bejött a SafetyCar, de még előtte 1-2 körrel Dizzie úgy gondolta, hogy másodszor is meglátogatja a boxot – annak ellenére, hogy kötelezően ezt csak egyszer kellett megtenni. Így visszaesett az 5. helyre mögém, aztán a hosszú hátsó egyenes végén egyszerre kellett volna a féktáv előtti jobbost bevennünk, de én a külső ívre sodródtam és rácsúsztam Dizzie-re. Az eredménye az lett, hogy Dizzie néhány értékes másodpercet vesztett én viszont törött autóval mentem a depóba… Na de jött a SafetyCar, ami előtt még Zsozsa is megtörte az autóját a kötelező pitjét követően, így a mezőny újra egyben tolongott, hogy zárásként (az 1 órás limit miatt) egy utolsó sprint körön döntsük el a futam végkimenetelét. Ám az idő múlása a rajt pillanatától rányomta bélyegét a koncentrációkészségünkre, így az élen Fusy0N-éket leszámítva, többen is koccoltak, aminek a vége újra egy SaftyCar lett – és egyben ez lett a befutó is, a biztonsági autó mögött áthaladva a kockás zászló alatt.

Összességében jó kis verseny volt, mindenki megtalálta a maga ellenfelét a pályán és a lájvhibákat leszámítva haladunk tovább a záró hétvégére, ami a Yas Marina pályán kerül megrendezésre a már szokásos dupla pontokért!

Óvás nem érkezett, az eredmények érvényesek! Mindenkinek Gratulálok!

©HawkStorne

_________________________________________________________________________________________________

 

Szotyi mindenkinek!!!

Sikeresen (vagy nem) lefutottuk a V8-as bajnokság Bathurst futamát. Az időmérő sikerült elrontanom az összes jó körömet, ennek hála elnyertem a B lobbi 2. pozícióját. A felvezető körön már csak szaggatva hallottam mindenkit szinte és hát látomásra rajtoltam. Sanyi elindult és én is elkezdtem nyomni. Az első kanyarban megpróbáltam alávágni Sanyinak, ami szerencsére sikerült is. Úgy gondoltam, hogy ha már sikerült megelőzni Sanyit, akkor rátaposok és elkezdek időmérős köröket futni. A csiki-csuki részig sikerült 3-4 mp előnyre szert tenni. Aztán a 4. körben kidobta a csiki-csuki rész előtt a gép, hogy le fog merülni a joy. Na, mondom, remek. Az ominózus pályarész utáni egyenes elején félreálltam, hogy kicseréljem az aksit, nehogy fontos momentumban kapcsoljon ki a joy. Amikor kiszedtem az aksit láttam, hogy Sensation, Ice és Crazy elment, de a közeledő KennieC-t még talán elcsípem, sikerült. Igyekeztem gyors köröket menni, ami sikerült egészen addig amíg KennieC-t utol nem értem. A pálya kanyargós részénél folyamatosan lassabb volt, de jól védekezett és így nem tudtam mit kezdeni ezzel. Aztán a 2-es kanyarban hibázott és ezt ki tudtam használni. Mehettem Crazy után, gondoltam én. Aztán rápillantottam az órára és az volt bennem, hogy kimegyek a boxba kötelezőt letölteni és mikor láttam, hogy mintha előttem lassítanának és annyira megzavarodtam, hogy megforogtam a boxbejárat előtt és elment mellettem KennieC. Kezdhettem újra, de mégsem mert mivel mindenki lassan ment előttem így eszembe jutott, hogy Sc-lehet így beálltam a sorba. a 2. SC-os kör elején aztán úgy fenékbe durrantott Csobad (utólag mondták meg, hogy Csobad volt), hogy az nem igaz. 100%ra tört a hátsó fék, rugó lökhárító. Gondoltam magamban, hogy én tuti nem megyek ki a 4. helyről, majd utána, mert a kötelező boxot is le kell tölteni és akkor már összekötöm a kellemest a hasznossal. Az Sc utáni első kört azt nehezen túléltem és sikerült SturmNorbi előtt maradnom a boxig és kihajtottam. Miután letudtam a dolgot, onnantól kezdve folyamatosan mentem a 02:08.***-as időket, míg újra nem találkoztam KennieC-vel. Itt már kíméletlenebb voltam vele, mert hajtottam és 1-2 kisebb kocc-ot leszámítva nem történt semmi, aztán a 4-es kanyarban hibázott és elslisszoltam mellette, de éppen, hogy elfértem közte és a fal között. Amikor összeszedtem az autót és a gondolataimat újra Crazy után indultam, ebben az esetben eredményesen. Mentem mögötte KB 2-3 kört mire sikerült átverekednem magam rajta. Azt is úgy tettem, hogy az utolsó pillanatban a célegyenes utáni hosszú egyenesben. Ezután nem tudom mi történt, de pár kör múlva elhúztam Sensation mellet és arra lettem figyelmes, hogy mindenki megáll a pályán, ezért megálltam én is. Utána nem tudom mi volt, de hosszasan történt a semmi vagy nem tudom és elindult Seny és utána mentem…. Ez már, mint utólag kiderült a verseny vége volt, mármint a megállás. Sikerült a 2. helyre behoznom az autót, de a tempóm alapján sikerülhetett volna az 1. helyezést is begyűjtenem, ha még van 2 kör. Nagyon élveztem a futamot, csak annyi hibája volt, hogy mivel senkit nem hallottam így nagyon kussban kellett maradnom, mert nem volt kihez beszélni, kommunikálni. KennieC bocsi az újraindítás utáni koccanásért, a visszajátszáson látszik, hogy elvettem a gázt, amikor megkoncoltalak. BOCSI

UI: Köszi a versenyt mindenkinek smileySensation Gratula z első helyezéshez (pedig az engem illetett volna meg) smiley

 

©Kicsi

_________________________________________________________________________________________________

 

A "B" lobbiban sem volt óvás. Azonban RaisedJannlee-t figyelmeztetésben részesítem, mert nem voltak fent a kötelező matricák az autón, de ezt a lobbiban már mondtam is neki.

Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk! 
©IceSanyi

_________________________________________________________________________________________________

 

    
 

 

 
 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!