FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Dodzsemezés Prágában Quick Race

Tartalomjegyzék

Kedves csapattársak! Mi mással kezdhetnénk az új évet, mint egy kis versennyel. Zsozsa ötletét nagyon köszönjük, remek versenynek igérkezik!

Az autó egy fegyver a pályán, de legális az utcákon is. A KTM X-Bow a híres motorgyártó, a KTM által tervezett, puritán megjelenésű masinéria. Az R verzió további 60 lóerővel gyarapodott elődjéhez képest – a teljesítményt növelték, a nyomatékerő viszont csökkent, mint ahogy az autó súlypontja is. A keményebb rugóknak és rezgéscsökkentő teflon csavaralátéteknek köszönhetően a kanyarodási tulajdonságok is kellőképp javultak. Úgy gyorsul, mint a puskagolyó és úgy úszik a kanyarokban, mint semmi más. Többek között ezért is választották a Race of Champions elnevezésű torna egyik autójává, mert nincs az a pilóta, aki nem mérettetné meg magát a volánja mögött. Röviden ez a 2 literes, négy hengeres Audi motorral és hat sebességes manuális váltóval egy tökéletes autó, amivel mindenki kihozhatja magából amit tud, feszegetve a határokat.Reméljük minél többen jelentkeztek! Hajrá!

 

Autó:

Kötelező tuning van az autón, attól eltérni TILOS. Setup megengedett!

2013 KTM X-Bow R A/647 -->A/700 (324 kW, 839 kg)

Conversion:

  • Engine Swap: 1.6L I4-Turbo Rally

Engine:

  • Restrictor Plate No Restrictor Plate

Platform and handling:

  • Brakes: race
  • Front anti-roll bars: race
  • Rear anti-roll bars: race
  • Chassis reinfocement and roll cage: sport

Drivetain:

  • Clutch: race
  • Transmission: sport
  • Driveline: street
  • Differential: race

Tyres and rims:

  • Front tyre widht: 225/35R17
  • Rear tyre widht: 275/30R18
  • Rim Style: Specialized Rim Style - Sun Star

Aero and appearance:

  • Rear wing: race

 

Lobbi nyitás:
2015.01.01. 1815-kor, majd 1830-kor kezdődik az időmérő!

 

 

Időmérő:

10 perc, felszíni sérülés, szellemautókkal (nincs szélárnyék)

 

A versenyek ismertetése: 
2X16 kör, felszíni sérülés.  nincs kötelező box!


1.futam: Prága full -felvezetőkörös állórajt, az időmérő alapján

2.futam: Prága full REVERSE -felvezetőkörös állórajt az első futam végeredménye alapján DE fordított sorrendben

 

Segítségek használata:

  • Fékezés: TETSZŐLEGES (rásegítés TILOS!)
  • Kormányzás: TETSZŐLEGES (rásegítés TILOS!)
  • Menetstabilizátor: KI
  • Kipörgésgátló: KI
  • Sebességváltás: TETSZŐLEGES
  • Ajánlott pályavonal: TETSZŐLEGES
  • >Sérülés szintje: FELSZÍNI

 

Festések:

Bármilyen festéssel indulhatnak a nevezők. Viszont Kötelező a hivatalos(!) FRH rajtszám, valamint a támogatóink logójának használata! Akinek még nincs FRH rajtszáma, annak a 000-ás rajtszámot kell feltennie az autóra! A matricák VOALA HUN kirakatából letölthetőek!

Keresőbe írjátok be, hogy FRH és/vagy a Creator neve pedig: VOALA HUN - Videós segítség itt: http://youtu.be/pNwnft83wqc

Ennél az autónál elég kevés hely van a matricáknak. Próbáljunk minél többet kihozni a festésből. Senkit nem fogunk büntetni, ha esetleg valami lemarad hely hiány miatt! Persze ne keressünk olyan kiskaput, hogy egy Red Bull logót felraksz, aztán azt mondod több hely már nem maradt...

 

Nevezés:

Nevezni a cikk alatt a hozzászólásokban a pontos Gamertag (játékos azonosító) megadásával!

A nevezés mindenképp az oldalon való regisztrációhoz kötött! Csak egy lobbit indítunk! Vagyis, az első 16 nevező vehet részt a versenyen. A további nevezőket felírjuk tartaléknak. Mindig van a nevezők közül, aki nem jelenik meg, akkor a tartalékok jöhetnek nevezési sorrendben.
A verseny előtt mindenkit behív majd az illetékes lobbivezető. Ne izguljon, és ne türelmetlenkedjen senki.

A hálózati, vagy egyéb kapcsolódási problémákat mindenki maga orvosolja!

Az "FRH Crazyman" csapattagot MINDENKI vegye fel a barátlistájára, különben a lobbivezető nem fog behívni a versenyre!!!!
Nevezési határidő: 01.01. 1200 !

 

Pontozás: Az OVÁSZ szerint

Azokra a pontokra, melyekre a versenykiírás külön nem tér ki, az FRH Online Versenyek Általános Szabályzata (OVÁSZ) érvényes a teljes futam alatt! Aki nevezett, a Szabályokat elfogadja és tudomásul veszi! Az internetes kapcsolódási hibákat mindenki saját maga orvosolja!

 

Nyeremény:

egy 3000 ft értékű LIVE feltöltő kártya (HU) (szerk. Zsozsa felajánlásában)

A nyeremény sorsolásra kerül, de most nem automatikusan az összes nevező között, hanem a két futam eredményének pont össszesítése alapján a mezőny első fele között. (Ha páratlan az indulók száma, akkor a nagyobbik “fél” között, tehát 15 főnél az első 8, stb.) Pontozás az Ovász szerint.
Most azért lesz így a sorsolás, mivel Prága trükkös hely, az élmezőnybe kerülésre mindenkinek van esélye, nem feltétlenül csak az ufóknak. Ez már többször is bebizonyosodott. Úgyhogy mindenki tapossa szépen!

©Zsozsa

 

NEVEZŐK:

  1. FRH Crazyman (lobbivezető)
  2. Zsozsa
  3. X Kicsi X
  4. KennieC
  5. Duracel9
  6. Lemur38
  7. Foot6all Laci
  8. bodiszol60HUN
  9. suxyyy
  10. ????

???
??
?

 



 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!