FM6 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza 6 Camaro SS Championship

Tartalomjegyzék

 

 

Sziasztok!

Ismét elnézéseteket kérem, hogy csúsztam az eredményekkel már sokadszorra. Viszont ez ügyben már látjuk a fényt az alagút végén. Ugyanis cactuska felajánlotta segítségét, jelentkezett stafftagnak. Egyelőre adminisztrációs feladatokban segít, így a futamok eredményeiben is. Remélhetőleg a segítségének köszönhetően, időben tudjuk majd szállítani az eredménytáblákat. Én végtelenül köszönöm a türelmeteket most is.

Remek első futam volt minden szempontból, szerintem sokan élveztük. Az újanak nagyon köszönjük a nevezést, remekül teljesítettek. Olyan, hogy kicsit elszámolja magát az ember, és elfogy az üzemanyag, még az élmenőkkel is előfordul a csapatban.
Az egy kiállásos taktika miatt többen is előnyt szereztünk, emiatt történhetett meg kivételesen nem a mezőny végén végeztem. Az utolsó körökben, a 7. helyen szépen tapadtam dragonballra, és próbáltam nem hibára kényszeríteni. Ugyanis az volt a tervem, hogy becsorgok mögötte, így Ő kap súlybüntit, én pedig megúszom. Azzal viszont sem Ő, és sem én nem számítottunk, hogy még célba érés előtt kifogy az üzemanyaga… Szépen lelassult én pedig kénytelen voltam megelőzni és becsorogni a 6. helyen.

A második futamról sokat nem tudok mondani, mert egy sürgős céges hívás miatt félre kellett állnom így nem fejeztem be.
Remélem mindenki élvezte, és a további futamokon is hasonló élvezetes csatákra számíthatunk. Nem picit megizzasztja az embert az autókezelése, de szerintem pont azon a hátáron van amit, még élvez az ember, ahogy harcol a lóerőkkel.

Óvás nem érkezett, az eredményekhez gratulálunk mindenkinek!

©Crazyman

 

 

          

________________________________

 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!