FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH FM4-FM5 szinkronbajnokság

Tartalomjegyzék

 

 

 

Két hét után folytatódott a Szinkronbajnokság, ezúttal Sebring aszfaltján. Az időmérő igencsak szorosra sikeredett és ez egy jó kis versenyzésre teremtett alapot.

Az első futamon az élen 6-7 körön keresztül szó szerint 10-20 méterre egymástól autóztunk hárman KissTomival és Effendivel. Eszméletlen izgalmas volt mindaddig, amíg KissTomi került az élre én pedig a 3. helyre. Innentől vagy 2-3 körön keresztül csatáztunk Effendivel, így Tomi sikeresen meglépett és be sem lehetett már fogni. Én bár megelőztem Effendit, de verseny előtt elfelejtettem akksit tölteni a kontrollerbe. Még a kezdés előtt jeleztem is, hogy figyeljenek a többiek, mert ha lemerülök, akkor az autómból dózer lehet. Izgultam is a futam elején, hogy nehogy egy féktávnál történjen mindez, mert akkor mindhármunk versenyének annyi. Szerencsére (már ha annak lehet nevezni) légüres térben autóztam, amikor az utolsó előtti kör végén a célegyenesre fordító kanyarból kigyorsítva történt meg a totális lemerülés, így egy 720-as piruettet leírva, a fal mellett menetirányba fordulva állt meg az autóm. Mire visszakapcsoltam a joy-t, már hallottam is Effendit (aki vagy 100 méterrel mögöttem jött), hogy figyelmezteti a többieket, hogy vigyázzanak, mert megálltam a pálya szélén, de szerencsére egy helyet bukva még be tudtam így is fejezni a versenyt.

A második futamra (kihasználva a néhány perces szünetet) már rátöltöttem az akksikra, így nem aggódtam e miatt. Annál inkább viszont azért, mert KissTomi megint el tudott lépni az elején, így mire felküzdöttem magam a 2. helyre, volt már vagy 150 méter előnye. Hiába volt még akkor vagy 10 körünk és hiába döntöttem el magamban, hogy akkor is utolérem, ez nem sikerült, mert szinte ezredre pontosan ugyanazt autóztuk körről körre, így bár néhány apró hibának köszönhetően sikerült vagy 50 métert hoznom rajta a végéig, mégsem sikerült utolérnem.

Bár megint kevesen voltunk és újonnan csatlakozott versenyzőtársunk TomentoseBee sajna csatlakozási problémák miatt el sem tudta kezdeni a versenyt, de szerintem mindenki nevében mondhatom, megint jó kis futamokon vagyunk túl.

Óvás most sem érkezett, az eredmények érvényesek. Gratulálok mindenkinek és találkozunk két hét múlva a Road America versenypályán.
 

 

     
     

 

 
 
 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!