FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH IndyCar Series Quick Race

Tartalomjegyzék

Üdvözlök mindenkit, aki eme cikket olvassa. Megrendezésre kerül egy amolyan amerikai klasszikus verseny Indianapolisban. Nem szeretném én lelőni a poént, ezért átadom SensationxXx-nek a szót. Ha már az FM4 után kaptunk ilyen autókat is, használjuk is ki őket, kipróbáltam és élmény vezetni őket, valamint a tv-ben is megnéztem az évadnyitó futamot és arra gondoltam, hogy versenytársaimat is meginvitálom eme élményautózásra.

 

 

   

 

   

Az autókra csak és kizárólag a verseny hátsó szárnyat kell feltenni!

 


Április 25. (szombat): 1815-kor, majd 1830-kor kezdődik az időmérő!

 

IDŐMÉRŐ:

6 kör
Az időmérő alatt szimulációs mód! Szellemautó, szélárnyék NÉLKÜL, box engedett!

FUTAMOK:

Szimulációs mód!  A futamokon két kötelező boxkiállás van, amit a megadott időszakban kell megejteni: elsőt a 15. percig, míg a 2.-at a 30. perc után kell letölteni.

1.futam: felvezetőkörös állórajt, az időmérő alapján! 45 perc

2.futam: felvezetőkörös állórajt, az időmérő alapján FORDÍTVA! 45 perc

A legfontosabb ideiglenes szabály az a SafetyCar behívására vonatkozik, ugyanis a biztonsági autót már 2 fős baleset esetén is be lehet kérni. Valamint a kötelező boxot a Safety Car 2. körétől is le lehet tölteni, ha az aktuális időpontban épp a pályán van. A Boxutca nyitva/zárva állapotot a Lobbyvezető jelzi!

 

 

Katt a képre!!!

 


 

  • Fékezés: TETSZŐLEGES / fékrásegítés TILOS!!! /
  • Kormányzás: TETSZŐLEGES / rásegítés TILOS!!! /
  • Menetstabilizátor: KI
  • Kipörgésgátló: TETSZŐLEGES
  • Sebességváltás: TETSZŐLEGES
  • Ajánlott pályavonal: TETSZŐLEGES
  • Sérülés Időmérő / VersenySZIMULÁCIÓ / SZIMULÁCIÓ

 


Az OVÁSZ szerint...

 

Bármilyen festéssel indulhatnak a nevezők. Viszont Kötelező a hivatalos(!) FRH rajtszám, valamint a támogatóink logójának használata! Természetesen a kötelezőkön kívül bármely más támogatónk lógóját szabadon lehet használni! Akinek még nincs FRH rajtszáma, annak a 000-ás rajtszámot kell feltennie az autóra!

Keresőbe írjátok be, hogy FRH - Videós segítség itt: http://youtu.be/pNwnft83wqc

 

 

Nevezni a cikk alatt a hozzászólásokban a pontos Gamertag (játékos azonosító) + autó típus megadásával lehet! Nevezés után autóváltásra lehetőség NINCS!

Nevezéstől függetlenül indítjuk a lobbit és az első 16 versenyző nevezését tudjuk elfogadni, a többiek tartalékos versenyzők! Mindig van a nevezők közül olyan, aki nem jelenik meg, akkor a tartalékok jöhetnek nevezési sorrendben.

A verseny előtt mindenkit behív majd az illetékes lobbivezető. Ne izguljon és ne türelmetlenkedjen senki. Köszönjük!

A hálózati, vagy egyéb kapcsolódási problémákat mindenki maga orvosolja!
Az aktuális lobbivezetőt/lobbivezetőket MINDEN NEVEZŐ vegye fel a barátlistájára, különben a lobbivezető nem fogja behívni a versenyre!!!!

 

Azokra a pontokra, melyekre a versenykiírás külön nem tér ki, az FRH Online Versenyek Általános Szabályzata (OVÁSZ) érvényes. Aki nevezett, a Szabályokat elfogadja és tudomásul veszi! Az internetes kapcsolódási hibákat mindenki saját maga orvosolja!

A verseny végén kisorsolásra kerül a következő nyeremény, amit az FRH biztosít. 

 

A sorsoláson minden olyan versenyző részt vesz, aki végig megy a versenyen és célba ér.

 

 

  1. FRH Sensation (Lobbivezető) - #12 Team Penske Dallara DW12
  2. FRH Jani - #9 Target Chip Ganassi Dallara DW12
  3. James19921125 - #1 Andretti Autosport Dallara DW12
  4. Richie0717 - #9 Target Chip Ganassi Dallara DW12
  5. Zsozsa - #1 Andretti Autosport Dallara DW12
  6. Suxyyy - #12 Team Penske Dallara DW12
  7. Fusy0N1337 - #1 Andretti Autosport Dallara DW12
  8. CoolG84 -  #1 Andretti Autosport Dallara DW12
  9. ReisedJannlee - #1 Andretti Autosport Dallara DW12
  10. Renkl Norbert - #12 Team Penske Dallara DW12
  11. SturmNorbert -  #9 Target Chip Ganassi Dallara DW12 TARCSI
  12. bodiszol60HUN - #1 Andretti Autosport Dallara DW12

 

 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!