FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Classic DTM Champions

Tartalomjegyzék

 

 

Sziasztok!
 

Ahogy az sokunknál ilyenkor lenni szokott, a december iszonyú hajtós, megszakadós, minden bele üzemmódot megkívánó munkatempós. Az nálam sem volt másképpen. Ezért most két futam eredménye jön egy cikkben.

Kicsit utazzunk vissza az időben. Bathurst

Egy nagy kedvencem a Forza5-ben, készültem is a versenyre, már nagyon vártam a futamokat. Kicsit féltem a szűk pályától, de reméltem, ha odafigyel mindenki akkor nem lesz gond. Nos, szerintem azzal nem is volt probléma. Bőven akadtak csaták, pokoli jó küzdelmek! Remek futamok voltak, néhány balesettel. Igen, mert az is volt. Hiába a nagy odafigyelés, ha a balesetnél a falak miatt, abszolút a szerencsére van bízva, hogy hova és ki elé pattan/pördül vissza az autó.

Mindkét futamon részese lehettem eme nagyszerű érzésnek, hogy teljesen vétlenül nullára töröm az autómat… Az egyik esetnél konkrétan egymás mellett haladtunk valakivel a pálya első felének kanyargós szakaszán, mikor a tömény füsttől nem látva az én ívemen ott állt Csobad balesettől sérült autója. Egyáltalán nem tehetett róla, én sem. Persze a nullára tört autó még véletlenül sem ment fel az emelkedőn. Annak reményében, hogy az SC alatt elvánszorogjak a boxba. Kicsinek (ugye jól emlékszem?) köszönhetem, hogy eltolt a boxig és így felzárkózhattam a mezőny végére egy sikeres box látogatás után. Aztán a másik futamon szintén hasonló eset… Na majd legközelebb. A balesetektől függetlenül nagyon remélem, hogy lesz még olyan ember aki ezt a pályát berakja bajnokságba.

Következett SPA, ahol az
„Év versenye” is lesz!

Ezen a pályán igazából a rajt utáni első jobbos kanyart tartottam veszélyesnek, nehogy galibázás legyen. Bátran mondhatom, hogy szépen fordultunk mindkét futamon, apró koccanásokon kívül más nem történt. Most kivételesen egyedül voltam az Alfával a Mercik, BMW vasak ellen, mivel sem Zso, sem Cool nem tudott megjelenni a versenyen. Az első futam elég zűrösre sikerült számomra, hiába gyakoroltam a futamon, amikor elkezdett kopni a gumi sehogy nem éreztem a féktávokat és nem tudtam sokszor bevenni normálisan a kanyarokat. Azon meg sem lepődtem, hogy Csobad Mercije sokszor úgy gyorsult le az egyenesekben, hogy szinte állva maradtam, hehe

Természetesen a BMW-k durva fölénnyel bezsebelték ezt a futamot.

A második futamon, a fordított rajtnak köszönhetően a mezőny elejéről indultam. Kicsit sem bíztam benne, hogy tartani tudom a pozíciómat a BMW-kel szemben de azért nem adtam fel. Természetesen az UFO-k töretlenül jöttek előre esélyem sem volt ellenük, nem is velük harcoltam igazán. Tanulva az első futamon való csúszkálásból, inkább a biztos, pontos körökre mentem.

A futam második felétől kezdve üldözőbe vett KennieC, és ha a méterszámlálót nem is látni, de mindig figyeltem, hogy az egyenesekben mikor tünnik fel a tükörben az autója. Voltak pontok amikor közelebb jött, de végig sikerült megőrizni a távolságot és így behúztam KennieC előtt a 6. helyet. Elég lett volna egy hiba és tuti bukom a helyet. Ebből is látszik, hogy sokszor nem csak akkor jó egy futam ha lökhárítózunk vagy vonatozunk! (persze az sem elhanyagolható, hehe)

Óvás nem érkezett egyik futamon sem. Az eredmények véglegesek. Gratula mindenkinek! Találkozunk Silverstone aszfaltján!

Bathrust eredmények

               

 

Spa eredmények

               


 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!