Üdv mindenkinek!
Új év, új kezdetek. Január 1-től megújul a csapat, megújul a weboldal és megújulnak a szabályok is. Addig is itt egy kis elgondolkodtató versenykiírás az új évre. Az új bajnokság immár nem 4 hétvégéből, hanem 8-ból fog állni, viszont mivel hetente lesz, így ugyanannyi idő alatt teljesítve lesz. Az autók mér ismerősek lehetnek, egyes pályák is, de egy kicsit megcsavartuk az egészet:
3 rövidebb futam lesz, lesznek büntetések, lesznek váratlan esőzéssel nehezített versenyek. A futamok előtt megnézzük a neten esik-e az adott pályán, ahol pedig lehetséges, ott az utolsó futamra lemegy a nap és felkapcsoljuk a reflektorokat!
Főként csapatok nevezését várjuk, csapatonként 2 emberrel. Így kialakul egy csapatbajnoki ponttábla is, melynek győztes csapata a bajnokság alapján készített egyedi csapatpólókat nyer.
A bajnokság során minden csapat/egyéni versenyző választ egy autót. Csapatonként az autóknak meg kell egyezniük, még festés terén is. Mivel 4 féle autó van a 16-fős lobbira, így lobbinként 4-4-4-4 márka versenyez. Első körben ezt kell eldöntenetek a csapattársatok mellett január 1-ig, tesztelni, festeni. Aztán január 1-én aki kapja marja alapon lesznek az autók lefoglalva, a csapatok foglalását előnyben részesítjük az egyéniekkel szemben.
A büntetés 0.95-ös PowerHandicap lesz, ami azt jelenti, hogy 95%-os motorerővel fogják a büntetettek futni a versenyt. Büntetést a következő futamra az első 6 helyezett kap, az első futamon senki sem büntetett.
A bajnokság az új pontrendszer szerint lesz pontozva, utolsó hétvége nem duplapontos. Az időmérős első helyért, a pole-ért 2 pont jár, míg a futam leggyorsabb tiszta köréért szintén 2 dukál.
És két új 8-ból 6-os szabály: A bajnokság végén a 8 hétvégéből a két legrosszabbat nem számoljuk bele a végelszámolásba, mindenki a legjobb 6 hétvégéjével lesz összesítve, így nem probléma, ha két hétvégén nem tutdtál rajthoz állni. A másik, hogy a bajnokság végén az vesz részt a nyereménysorsolásban, aki a 8 hétvégéből legalább 6-ot teljesített.
Mindenkinek jó felkészülést és versenyt kívánok a csapat nevében,
bacsi97
________________________________
A bajnokság 2017 01.08.-án vasárnap, veszi kezdetét. Az új időpontok szerint kerül megrendezésre. Lobbinyitás 17:45, időmérő kezdete: 18:00.-óra
________________________________
Nevezni a cikk alatt a hozzászólásokban a pontos Gamertag (játékos azonosító) megadásával lehet! A nevezés mindenképp az oldalon való regisztrációhoz kötött! A nevezéseket 16 főig tudjuk elfogadni, a többiek tartalékos versenyzők lesznek! Mindig vannak a nevezők közül olyanok, akik nem jelennek meg, akkor a tartalékok jöhetnek nevezési sorrendben. A verseny előtt mindenkit behív majd az illetékes lobbivezető. Ne izguljon, és ne türelmetlenkedjen senki. Köszönjük!
Az aktuális lobbivezetőt/lobbivezetőket MINDEN NEVEZŐ vegye fel a barátlistájára, különben a lobbivezető nem fogja behívni a versenyre!!!
A hálózati, vagy egyéb kapcsolódási problémákat mindenki maga orvosolja! Verseny előtt mindenki ellenőrizze az Xbox ONE konzol hálózati beállításait! Csakis akkor csatlakozzon a lobbiba ha a NAT: OPEN!
Amennyiben Moderate vagy Stick, akkor az alábbi linken találsz egy leírást, ami alapján még a futam előtt beállíthatod. OPEN NAT BEÁLLÍTÁS
Azokra a pontokra, melyekre a versenykiírás külön nem tér ki, az FRH Online Versenyek Általános Szabályzata OVÁSZ érvényes a teljes bajnokság alatt! Aki nevezett, a Szabályokat elfogadja és tudomásul veszi! Az internetes kapcsolódási hibákat mindenki saját maga orvosolja!
24 jelentkező fölött két lobbit indítunk, 8 jelentkező alatt pedig töröljük a versenyt!
________________________________
• csapatok nevezését is várjuk
- csapatok ponttáblázata pluszba
- egyenautó a csapaton belül
- egyenfestés a csapaton belül
- legjobb csapat tagjai egyedi pólókat nyernek (bajnokság végén az egyik versenyről csinálunk képet, ahol együtt mennek épp)
• időjárást megnézzük a neten és azalapján lesz
• időmérő 10 perc
• mindhárom futamon felvezetőkörös állórajt lesz.
• második futamra az egész mezőny fordul, az első futam alapján, első 6 büntetett lesz
• harmadik futamra az egész mezőny fordul, a második futam eredménye alapján, első 6 büntetett lesz
• 2 pont a leggyorsabb tiszta körért a futamon és 2 a pole-ért
• 1 kötelező boksz
• büntetett: 0.95-ös PowerHandicap-et kap
• autóválasztás:
- 4 ember / márka
- csapatok előnyt élveznek autó foglalásakor majd (pl.: ha 2 csapat és 1 egyéni pályázik egy márkára, akkor mindenképp a 2 csapat kapja meg, egyéni választ mást)
• a régi oldalon a cikk alatt nem lehet nevezni, majd az újon lehet jan 1-től, ez csak tájékoztatás, hogy tessék autót és csapatot tesztelni, szerezni
________________________________
______________________
Az autókon kötelező tuning van! Ezen kívül mást az autóba szerelni TILOS!
• minden autón gumi elöl, hátul 275-275 széles
• minden autón Brakes – Race
• Honda / Pistons – Street
• Toyota / Intercooler – Race
________________________________
• 1. Verseny / COTA GP 3x10 kör
• 2. Verseny / Silverstone GP 3x10 kör
• 3. Verseny / WatkinsGlenFullCircuit 3x10 kör
• 4. Verseny / Yas Marina FullCircuit 3x10 kör
• 5. Verseny / Monza Full 3x10 kör
• 6. Verseny / Catalunya GP 3x10 kör
• 7. Verseny / DaytonaSportsCar 3x10 kör
• 8. Verseny / Sebring Full 3x10 kör
Bármilyen festéssel lehet jönni, viszont kötelező a hivatalos(!) FRH rajtszám (JÓL LÁTHATÓ HELYEN ÉS MÉRETBEN!), valamint a támogatóink logoinak, és legalább egy csapat logo használata! Akinek még nincs FRH rajtszáma, annak a 000-ás rajtszámot kell feltennie az autóra! Matricázásnál a keresőbe írjátok be a "Description"-hoz, hogy FRH - Videós segítség itt: videó
________________________________
Gamertag | Csapat / Egyéni | Autó | |
1. | Big Zoli88 HUN / lobbivezető | ||
2. | |||
3. | |||
4. | |||
5. | |||
6. | |||
7. | |||
8. | |||
9. | |||
10. | |||
11. | |||
12. | |||
13. | |||
14. | |||
15. | |||
16. | |||
+ | |||
+ |